Mariniert megtiltaná a hátrányos megkülönböztetést
Kiadta:
James Mariniert
Kiadva: 1951. november 14., szerda
James Mariniert, a clarki kormányzói posztra pályázó, politikus megtartotta harmadik kampányadomány-gyűjtő rendezvényét Winchesterben. Déltől egy konferenciára volt hivatalos, amelyen a kisebbségek helyzetéről volt szó, majd evanstoni rendezvényéhez hasonlóan kultrúrális programokon vett részt a megye legnagyobb városában. Többek között megtekintette a Galéria aktuális kiállítását. Ezután mondta el beszédét, amelyben most leginkább a kisebbségi kérdéssel foglalkozott és kifejtette, tovább vinné a jelenlegi kormányzó, Donald Hugheskisebbségi politikáját.
J. Mariniert - "Megyénk jelenlegi kormányzója, Donald Hughes, megosztotta velem, hogy elkészített egy rendeletet, melyet valószínűleg már nem fog kiadni. Rám bízta ennek a tervnek a további sorsát és én úgy döntöttem, győzelmem esetén kiadnám e rendeletet, mely megtiltja a hátrányos megkülönböztetést. Úgy vélem kisebbségben élő polgártársaink, ugyanúgy dolgozó, formáló erői megyénk társadalmának, mint fehér ciron testvéreink. A Mr. Hughes által kidolgozott rendelet szerint a rasszista cselekedetek kettőtől négy évig terjedő börtönbüntetést vonnak maguk után és ezzel a ponttal teljesen egyetértek, hiszen egységünket semi faji, sem pedig vallási alapon nem bonthatja meg semmi!
- Winchester Times -
0 0
vissza